műfenyő

Közeledik a tavasz, lassan már itt dörömböl az ajtó előtt. Pár hét és kizöldül minden, ami hatással van szinte mindenkire, nemcsak a természetre, hanem az emberekre is. Ez így volt a régmúltban is. Az ókori népek körében is kiemelt jelentőségűek voltak a növények, a fák, egyes örökzöldek is.

Sokan Egyiptomot tekintik a kertkultúra őshazájának, ahol a természetes erdők hiánya miatt szent ligeteket hoztak létre. A kertészek olyan nagyon becsen voltak tartva, hogy még a nevüket is felvésték, mint valamiféle reklám, úgy adták vették a neveket egymás közt. Tudunk olyan feliratról, ami szerint közel egy hektáros kertet építettek, amiben komplett vízmedence, lugas, szőlőültetvény is volt.

Mezopotámia területén a függőkertek voltak az emberek gyengéi, meg az erdők, ami abból a szempontból érthető is, hogy olyan ritka volt a fa a területen, mint a fehér holló. Már a Gilgames-eposz is odáig meg vissza volt az ápolt erdőkért. A perzsák is építettek maguknak parkokat, amelyek némelyike olyan hatalmas volt, hogy nemcsak vadászatokat tartottak bennük, hanem egész hadseregnek szemlét is.

A faültetés olyan nemes hagyománynak számított, hogy még a nemesek, az uralkodó család tagjai is személyesen kivették a részüket benne. Ezzel szemben ókori indiaiak olyannyira tisztelték a fákat, hogy nemes fémekből és drágakövekből készítettek csodálatos ötvösművészettel 10 m magas fát.

Szemiramisz függőkertje Babilonban

Európában is különös tisztelet övezett bizonyos növényeket, és a fákkal is ez volt a helyzet. Ahogy ma az emberek karácsonyfát állítanak, úgy az európai népek örökzöld faágakat aggattak ki otthonaik ajtajára és ablakaira, sokan ugyanis úgy tartották, hogy azok elűzik a boszorkányokat, a szellemeket, a gonosz lelkeket és távol tartják a betegségeket.

Télen, a téli napforduló idején nagy tüzeket gyújtottak, hogy megünnepeljék a fény diadalát, az élet megújulását. Több nép is abban hitben volt, hogy a nap valójában egy isten, a tél pedig akkor jön el, amikor ez az isten beteg és gyenge lesz. Az örökzöldek így a növények és a fák virágzására pedig a napisten megerősödésére, a nyárra emlékeztette az embereket.

A római világban a  Saturnalia a vidámság és az ajándékozás napja volt, míg a kelta druidák a házakra és az imahelyekre kiaggatott örökzöld növényekben az örökkévalóság szimbólumát látták. Az örökzöld növények a viking társadalom hitvilágában is fontos szerepet játszottak: a skandinávok úgy gondolták, hogy az örökzöldek a napisten, Balder különleges növénye.

Kelta szent fa druidákkal

A kereszténység megjelenése átírta a világtörténelmet többszörösen is. Az új vallás viszont mégsem volt annyira új, mert egy sor régi hagyományt, szokást is beolvasztott valamilyen mértékben. Elég, ha arra gondolunk, hogy az ókori Mithrasz kultusz, ami a napisten születésnapja volt, és december 25-én ünnepelték, lett Jézus születésnapja.

A korábbi népek növényekkel kapcsolatos egyfajta tisztelete is megmaradt, átalakult, és olyan hagyomány lett belőle, mint pl. a karácsonyfa. Az, hogy ki találta fel a „karácsonyfát” nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy többen is magukénak vallják.

Az egyik legenda szerint a vallásalapító Luther Márton 1536-ban egy hideg téli estén hazafelé sétálva arra lett figyelmes, hogy a csillagok milyen csodásan ragyognak keresztül a fenyőerdő ágain, és ezen elcsodálkozva haza is vitt egy fát vagy néhány gallyat, hogy családját megörvendeztesse.

Semmi hír nincs a történet igazságával kapcsolatban, de mindenesetre annyi bizonyos, hogy a 16. században kezdődött a karácsonyfaállítás kultusza.

Karácsonyfa az újkorban

A karácsonyfát eleinte almával, szenteletlen ostyával díszítették, de idővel újabb díszek is megjelentek, csak a kreativitás szabott határt annak, hogy miből, milyen dísz készüljön. A módosabb polgárok és a nemesek körében kezdett el terjedni leginkább az új hagyomány, amiből a szegények vagy kimaradtak, vagy meg kellett elégedniük a szegények számára felállított városi karácsonyfákkal.

Angliába német földről jutott el a karácsonyfa szokása az 1840-es években, amiben nagy szerepe volt Viktória királynőnek, akinek a nevéhez kötik a hagyomány széles körben való elterjedését. Amerikába is a németek, jelen eseten az amerikai függetlenségi háborúban az angolok oldalán zsoldosként harcoló Hesseinek jóvoltából kezdett el terjedni a szokás.

A Fehér Ház karácsonyfa-állítását a 14. elnök, Franklin Pierce kezdeményezte, de 1901-ben Theodor Roosevelt környezetvédelmi okokból száműzte a vágott fát az elnöki rezidenciából. A karácsonyfaégők első példányai is Amerikában kerültek forgalomba, méghozzá a híres felfedező Edison egyik segédje, Edward Johnson jóvoltából.

Magyarországra a karácsonyfa a 19. század első felében jelent meg, és az osztrák–német rokonsággal rendelkező arisztokrata szalonokban lehetett találkozni vele. Egyesek szerint Mária Dorottya württembergi hercegnő, József nádor felesége „hozta be” az országba 1819-ben, mások szerint, hogy a hazai óvodahálózat alapítója, Brunszvik Teréz grófnő állította az első karácsonyfát az 1820-as években.

A 19. század második felében a nagyvárosokban, és vidéken is egyre több hívet hódított meg  magának az új szokás, ami a 20. század elejére meghódította az egész országot.

Karácsonyfa a 19. században

Napjainkra viszont már ott járunk, hogy minden egyes növény, minden egyes fa számít. Bármilyen szép is egy fenyőfa, a mai világunkban már gondolni kell a fenntartható környezetre, mert különben lassan nem lesz mit védeni. Ha már karácsonyfa kell, akkor inkább legyen egy igazi hangulatos műfenyő.

Műfenyővel meg lehet védeni az igazikat, és jövőre se kell fát nézni újat, mindössze csak fel kell díszíteni. Ha mindenképpen szeretné valaki védeni a természetet, akkor itt a megoldás: https://karacsonyfavilag.hu/.

Hirdetés (X)

Profigazda.hu - Gazdabolt

Hirdetés

Profigazda.hu - Gazdabolt

Hirdetés

Friss cikkek innen:Mozaik

Comments are closed.