A talajcsavarok kisebb nyaralók, könnyűszerkezetes házak és mobilházak, illetve teraszok és még jurták rögzítéséhez is használatosak. Azonban felmerül a kérdés: megéri talajcsavar mellett dönteni, vagy maradjunk inkább a jó öreg betonozás mellett? Alábbi cikkünkben a talajcsavarok árát és telepítési költségeit járjuk körbe!
Talajcsavar – az univerzális rögzítőelem
A talajcsavarok bármilyen talajtípuson használhatók, ezért akár mezőségi talajon, erdőtalajon vagy éppen lejtőhordalékkal teli földön szeretnénk rögzíteni az építményünket, ezekre a csavarokra mindig számíthatunk. Sőt, számos esetben még csak munkagépeket sem szükséges bevetni, hiszen a csavarok akár manuális, kézi erővel is tökéletesen rögzíthetők a talajba – ez pedig még kedvezőbb telepítési költségeket jelent.
A talajcsavarok rögzítése pedig alig igényel földmunkát, ezért ez az eljárás kifejezetten környezetbarát is. A betonozással ellentétben itt nem termelődik hulladék a rögzítés során, aminek köszönhetően legyen szó kisebb vagy nagyobb építkezésről, az ökológiai lábnyomunk méretét garantáltan minimálisra szorítjuk.
TIPP: Varázsold újjá a kerted, és sablonos sátrak helyett szerezz be egy valódi jurtát, amelyet talajcsavarokkal pillanatok alatt könnyedén rögzíthetsz. A jurtát pedig meditálásra alkalmas, a világ zajától elvonulós helyként, de akár fóliasátorként is használhatod, így egy igazán sokoldalú és látványos építménnyel bővítheted a kerted és otthonod.
Nézzük a költségeket!
Ha a talajcsavarok áráról és telepítési költségéről beszélünk, az árakat természetesen az ősi riválissal, a betonozással kell összehasonlítani. Fontos leszögezni, hogy a betonozás tereprendezést és cement, illetve sóder és további anyagok beszerzését igényli. Azonban a betonozás költségei itt még korántsem állnak meg, hiszen betonkeverő mixerkocsira és akár külön személyzetre is szükség lehet, ha nem önállóan szeretnénk elvégezni a munkát.
Talajcsavar választása esetén viszont megfeledkezhetünk a tereprendezésről és a kiegészítő anyagok beszerzéséről is. A szakemberek munkadíja pedig jóval kedvezőbb, mintha a betonozás mellett tennénk le a voksunkat. Amíg a betonozás során nem várt kiadások merülhetnek fel, addig a talajcsavar rögzítése mindig egy előre megbeszélt, fix áron történik. A legolcsóbb talajcsavar 4.990 Ft-os, a legdrágább pedig 24.990 Ft-os áron kapható.
A talajcsavar telepítési költsége
Kisebb talajcsavarok esetén kb. 2.000 Ft-os, nagyobb típusok rögzítésekor pedig átlagosan 7.000 Ft-os telepítési költséggel érdemes számolni. Ennek köszönhetően még egy nagyobb alapterülettel rendelkező, könnyűszerkezetes ház vagy akár jurta rögzítése is pénztárcabarát áron valósítható meg.
Szerencsére a talajcsavarok ára és telepítési költsége még a kisebb költségvetésű építkezési projektek esetén is kifejezetten kedvező. Így akár egy kisebb terasz vagy éppen egy hatalmas napelempark rögzítéséről beszélünk, a betonozással szemben garantáltan olcsóbb, de legalább ugyanolyan megbízható megoldást választunk.
Konkrét árajánlatot szeretnél kérni a talajcsavarok beszerzési és rögzítési költségeit illetően? Keress minket bizalommal!
Média partner: DLX MEDIA
Kép forrása: Unsplash.com
Hirdetés (X)