gyerekszoba

Egy harmonikusan kialakított gyerekszoba mindig kellemes látványt nyújt. Akárcsak a lakás többi helyiségében, itt is fontos, hogy a színek és a berendezés összeillőek legyenek. Ez otthonosabb és rendezettebb hatást fog kelteni, ahol mi is és gyermekünk is szívesen tölti majd az idejét.

A gyerekszoba stílusának kiválasztása

Kiválasztani a gyerekszoba stílusát egyáltalán nem egyszerű feladat. Hiszen a pici megnő, és változik közben az ízlése is. Ezzel szinte biztossá válik, hogy idővel a szoba képét is át fogja majd formálni. Azonban amíg kicsi, nekünk kell dönteni arról, hogyan is nézzen ki a szobája.

Most a lányos pasztell pink köré épülő stílust fogjuk körüljárni, melyhez nagyszerű kiegészítőket és bútorokat találhatunk a Mamilla bababoltban.

A kiválasztott szín megjelenése

Kiválasztottuk a pasztell pinket, mely a gyerekszoba központi színe lesz. De mit is jelent ez a gyakorlatban? Nem, egyáltalán nem azt, hogy minden egyes tárgynak rózsaszínnek kell lennie. Sokkal kellemesebb hatást kelt, ha csak bizonyos elemek rendelkeznek ezzel a színnel.

Attól tehát, hogy kislányunk született, nem feltétlenül kell mindent rózsaszínbe vonni. Vannak rendkívül szép és harmonikus árnyalatai, amelyek egy-egy visszatérő elemen összefogják a szoba képét, és kifinomulttá teszik azt.

A pasztell pink más színekkel

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne fordulhatna elő más szín a gyerekszobában, sőt! Kifejezetten jó hatással van a szoba hangulatára, ha helyenként kiegészítjük mentával, mustársárgával vagy akár szénfeketével, mely pöttyök formájában kifejezetten jól mutat a pasztell pink társaságában.

Ha biztosan tudjuk már, hogy milyen színekkel fogjuk kiegészíteni a pinket, akkor ezt akár a fal színében is kifejezhetjük. Erre jó megoldást jelentenek a falmatricák, melyek a színek keverésére úgy adnak lehetőséget, hogy közben megtartják az egységet.

Használhatunk csak fehéret is a választott rózsaszín árnyalatunk mellé. Ezzel egy klasszikus, letisztult, kifejezetten harmonikus szoba képét kapjuk majd. Természetesen ebben az esetben is használhatunk matricákat, melyek finoman visznek egy kis színt az elegáns gyerekszobába.

A visszatérő elemek

A visszatérő elem jelenthet egy anyagot, színt vagy akár formát. Mi most kiválasztottuk a pasztell pinket, így a színek terén ez lesz a visszatérő elemünk. Ezt harmonikusan kiegészíthetjük azzal, ha az anyagokban is állandóságot képvisel például a fa.

Az itt-ott felbukkanó, egyazon sémára épülő elemek kerek egésszé varázsolják a szoba képét. Így például a virág- vagy állatminta is betölthet egy ilyen összekötő szerepet a szoba díszítésében, így természetközelivé tehetjük a helyiséget.

A visszatérő elemek harmóniájának megteremtésében is segítségünkre lehetnek a falmatricák, ahol nemcsak a színek, hanem az alakzatok is ismétlődhetnek, így összekötve optikailag is a teret.

Bár első ránézésre nehéznek tűnik egy gyerekszoba harmonikus kialakítása, a megfelelő tervezéssel biztosan meg tudjuk majd valósítani azt, amit megálmodtunk gyermekünknek.

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom

Comments are closed.