vetés

Számos olyan növény van, amelyet még ősszel is nyugodtan elvethetünk a kertbe. Rengeteg előnye van annak, ha ilyenkor is gondoskodunk egy kicsit a kinti területről, hiszen lesznek olyan fajták, amelyek még idén beérnek. Ki ne szeretné még novemberben is friss salátát majszolni a kertből?

Cikkünkben most olyan zöldségeket sorolunk fel, amelyeket akár ilyenkor is el lehet vetni és vagy az év végén, vagy pedig tavasz derekán fogyaszthatunk belőlük.

Ősszel vethető zöldségek

Az első és legfontosabb, ha ilyenkor szeretnénk a veteményesben dolgozni, hogy egy mélyen felásott és gondosan megmunkált földet készítünk elő a növények számára. Ide mehet a petrezselyem és a sárgarépa, amit akkor érdemes eltenni, ha a hőmérséklet már tartósan öt fok alatt van.

Ha korábban tesszük el őket, akkor van esély a csírázásra, ami végül elfagy és nem lesz belőle semmi. Ezek tavasszal már korán elkezdenek majd kibújni a földből és akár március-április környékén fogyaszthatunk ízletes zöldeket.

Ne feledkezzünk meg a zöldborsóról sem, amiket szintén hűvösebb napokon érdemes eltenni. Október és november környékén már lehetőség van arra, hogy elvessük őket, hiszen ezek februárban növekedésnek indulnak majd.

Érdemes azonban már ilyenkor támrendszert készíteni, így nem kell azzal majd foglalkozni a tavaszi időszakban.

Mi a helyzet a hagymákkal?

Azt mindenki tudja, hogy a hagyma elég jól bírja a hideget. Éppen ezért már szeptember végétől dughatunk el fokhagymát és vöröshagymát is a kertbe. A legfontosabb, hogy még a téli fagyok előtt meg tudjanak erősödni a gerezdek, így könnyen átvészelik majd azt a pár hónapot. Ennek köszönhetően pedig ez lesz az első finomság, amit már akár februárban megízlelhetünk.

Zöldségek, amikből még idén fogyaszthatunk

Ahogy említettük, akadnak olyan fajták, amiket, ha még most elrakunk, akkor idén beérnek. Ilyen a hónapos retek, a saláta, a spenót, a madársaláta, de még a rukkola is. Ezek egyike sem szereti a nagy meleget, ám még most is lesz elég idejük megerősödni és megnőni.

Ha szerencsénk van, akkor akár még decemberben is szedhetünk belőlük, mindez attól függ, hogy mikor érkezik meg az első nagyobb hideg. Ha esetleg rendelkezünk fóliasátorral vagy magaságyással, akkor érdemes oda tenni őket, így még tovább bírják majd a megpróbáltatásokat.

Ha pedig idejében gondoskodtunk a téli utánpótlásról, akkor biztosan lesz majd elég kelbimbó, káposzta, kelkáposzta és brokkoli is a kertben. Ezek mindegyike jól bírja a hideget, sőt, a kelbimbó még a fagyokat is képes átvészelni.

Ennek köszönhetően akár még januárban is lesz friss kerti zöldségünk. Ha jövőre Te is szeretnél belőlük, akkor ezeket érdemes már nyár elején elvetni, hogy ilyenkor fogyasztani tudj belőlük.

Összegezve: Nem lehetetlen tehát ősszel is zöldségeket tenni a veteményesbe. A kesztyű a kerti ültetéshez Gardena gyártótól is kapható, amely megvédi a végtagokat a száraztól és a szúrós növényektől egyaránt. Legyen szó a februárban fogyasztható dughagymáról, vagy éppen a még idén kibújó rukkoláról, számos lehetőségünk van még az őszi kertészkedésre.

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Otthon, kert

Comments are closed.