Minimum mekkora szivattyú kell otthonra, hogy a lezúduló eső ellen védjen?

eső

A szélsőséges időjárás ma már nem ritka jelenség, hiszen előfordul, hogy olykor hetekig nem esik, később pedig napokon át szakad az eső, mintha csak dézsából öntenék. Annál pedig csak kevés bosszantóbb dolog létezik, mint amikor egy kiadós esőzés után a kertet vagy a garázst elönti a víz.

Így hiába örül az ember a száraz nyári időszakban lezúduló, várva várt csapadéknak, hamar oda a boldogság, ha közben a garázsban vagy a veteményesben áll a víz. Mit lehet ilyenkor tenni és miben tud segíteni egy megfelelő teljesítményű szivattyú e téren?

Fontos, figyelembe venni, hogy szennyezett vízről van szó!

Hiába van szó esővízről, mindenképpen figyelembe kell venni azt, hogy szennyezett folyadékot kell a szivattyú rendszerén keresztül átjuttatni. Hiszen a kisebb kavicsok és lehullott falevelek óhatatlanul bekerülhetnek a rendszerbe.

Vagyis ebből kifolyólag ajánlott mindig olyan szivattyút választani, amely 20-30 milliméteres nagyságú szennyeződésektől sem retten vissza, könnyedén átjut rajta az ilyen méretű szemcsenagyság. Fontos, hogy tiszta vízhez alkalmazható szivattyút semmiképpen nem ajánlott ilyen jellegű tevékenységre használni, ugyanis hosszú távon szinte biztosan tönkremegy a szerkezet.

Mivel érdemes kiszivattyúzni a vizet a kert bizonyos pontjáról vagy a garázs lejárók összefolyójából?

Amikor a kert egy bizonyos pontján vagy a garázsnál gyűlik össze a víz, bizony nem egyszerű onnan eltávolítani azt. Ezeken a területeken általában szintkapcsolós szivattyú használata javasolt.

Ezek ugyanis abban az esetben is használhatók, ha az adott terület nem túl mély, hiszen már 15-20 centiméteres vízmélység esetén is probléma nélkül teszik a dolgukat. Az úszókapcsolóval felszerelt szerkezeteknél ez az arány rendszerint 30-40 centiméter, vagyis nem feltétlenül boldogul egy garázs lejáróval vagy a kert egy pontján pangó vízmennyiséggel.

Ha aknában gyűlik össze a víz

Ha kis méretű aknában gyűlik össze a víz és innen kell kiszivattyúzni, a helyzet sokkal szerencsésebb mint a fentebb vázolt verzió, hiszen innen a legtöbb típusú búvárszivattyú segítségével egyszerűen eltávolítható a vízmennyiség.

Ilyenkor egy átemelő szivattyú vagy egy szintkapcsoló, esetleg úszáskapcsolóval felszerelt szerkezet megfelelő megoldást nyújthat. Az utóbbi akkor is használható, ha nagyobb méretű gyűjtőaknában gyűlik össze a lehullott csapadék, ezáltal alacsonyabb a benne található vízmennyiség.

Milyen teljesítményű szivattyút érdemes választani?

Egy 400 Wattos teljesítményű búvárszivattyú maximálisan 8.000 liter víz szállítására képes óránként és jellemzően hét méter mélyre képes merülni, a vizet pedig öt méter magasra képes felemelni.

Egy 550 Wattos szerkezet esetében már 11.700 liter átemelésére van lehetőség óránként, míg a 750 Wattos verzió esetében közel 13.000 liter vízről beszélhetünk. Ezzel egyesen arányban pedig az emelés és a merülés mértéke is növekszik. Vagyis minimális teljesítménykülönbség is jelentős lehet az átemelt vízmennyiség szempontjából.

Mi mindent érdemes figyelembe venni a szivattyú vásárlás előtt?

A fentiek alapján jól látható, hogy a teljesítmény mellett lényeges figyelembe venni azt is, hogy milyen várható vízmélység mellett használná, hiszen ha ezt nem mérlegeli előzetesen, előfordulhat, hogy nem boldogul a szerkezet az adott vízmennyiséggel.

A harmadik lényeges momentum ebből a szempontból a maximális szemcsenagyság, amely szennyeződés mértékével van összefüggésben. Hiszen a rendszer szempontjából túlságosan nagy szemcsék eldugíthatják a rendszert és ez akár a szivattyú meghibásodásához is vezethet. Viszont ha mindhárom feltételnek megfelel a választott szerkezet, akkor nem lehet probléma az esővíz eltüntetésénél.

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)