elektromos kerékpár

A fenti kérdésre a rövid válasz az, hogy a legkevésbé sem, sőt, egy elektromos kerékpár lehetővé teszi azt, hogy az is beépíthesse a tekerést a mindennapjaiba, akinek erre egy hagyományos biciklivel alapvetően nem lenne lehetősége.

Ám ez nem az egyetlen érv e járművek mellett, amely adott esetben stabil része lehet a sportos hétköznapoknak is. Lássuk, miről is van szó!

Mivel e kerékpárok esetén van egy kis segítség is a hagyományos pedálozás mellett, sokan akik nem ismerik ezt a jármű típust, külső szemlélőként úgy gondolják, lustaságból választják az emberek az e-bikeokat. Pedig korántsem erről szól ez a dolog, ebben a bejegyzésben meg is mutatjuk, miért!

Elektromos kerékpár pedállal és rásegítéssel

Először is fontos tisztázni, mit is jelent pontosan az elektromos kerékpár, ugyanis nem arról van szó, hogy nekünk csak fel kell pattanni rá és egy robogóhoz hasonlóan elvisz minket egyik pontból a másikba.

Mivel a megszokott pedálok mellett rásegítés is elérhető e járművek esetén, főként azoknak találták ki ezeket a járműveket, akik valami miatt könnyebben szeretnének tekerni. Az minden esetben az adott személytől függ, hogy a rásegítés mértékéből mennyit használ ki és milyen terepen veszi igénybe.

A rendszer előnye, hogy az ilyen járgányt használók jóval több alkalommal indulnak útnak két keréken, ráadásul a lendület miatt jellemzően nagyobb távokat is kényelmesen képesek megtenni mint a hagyományos biciklik esetén.

Izzadás nélkül is eljuthatsz a célodhoz

elektromos kerékpár

Számos olyan helyzet adódhat, amikor az ember azért nem választja a biciklit, mert a célba nem érkezhet meg átizzadva. Például ha valaki munkába vagy megbeszélésre igyekszik, jellemzően előbb ül be a kocsiba a fenti okokból kifolyólag, mint hogy tekerjen.

Egy elektromos kerékpár esetében azonban nem kell ettől tartani, az elektromos rásegítés ugyanis megakadályozza a fokozott megterhelést és izzadást. Hazafelé pedig akár már mehet több pedálozás is, hiszen a zuhanyzásnak és a pihenésnek ekkor már van helye a napirendnek.

Sportosabb mindennapok

Ha valaki rendszeresen e-bicikli nyergébe pattan akár elektromos rásegítéssel is, jóval többet tesz az egészségéért és fittségéért mint azok, akik inkább a kocsi kényelmét választják és nagyjából ugyanannyi idő alatt érnek célba a dugóban araszolva.

Sőt, akár komolyabb túrákon is részt vehet az ember ilyen módon, amelyhez adott esetben nem lenne elég állóképessége, az elektromos rásegítésnek hála viszont teljesítheti a lehetetlennek tűnő távokat is.

Vagyis nem kérdés, hogy az elektromos kerékpár nem a lusták járműve, éppen ellenkezőleg, azok számára is terepet biztosít a mozgáshoz, akik egyébként valami miatt nem élvezhetnék a hagyományos drótszamár nyújtotta előnyöket.

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom

Comments are closed.